Wonton leves

2014.01.21. 19:03 urbine75

Hozzávalók

Leves:

  • 3 liter alaplé
  • 3-4 sárgarépa
  • 2 fehérrépa
  • 3-4 db újhagyma
  • 2 ek. szójaszósz
  • olaj

Tészta:

  • 30 dkg liszt
  • 0,7 dl víz
  • 1 csipet só

Töltelék:

  • 30 dkg darált sertéshús
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 tk. gyömbér
  • 1 ek. szójaszósz
  • 1 db tojás
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés: A töltelékhez a hagymát felaprítjuk, olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a darált húst, ízesítjük a gyömbérrel ( nem kaptam, helyette mézeskalács fűszerkeveréket raktam bele, amítől egészen pikáns, keleties íze lett ), sóval, borssal, szójaszósszal, készre pirítjuk. 
Az újhagymát felkarikázzuk, olajon megpároljuk, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott zöldségeket, szójaszószt, s felöntjük alaplével, megfőzzük. Közben a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, lisztezett deszkán 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, kb. 5x5 cm-es négyzetekre vágjuk. A darált húshoz hozzáadjuk a felvert tojást.
A négyzetek közepére kis tölteléket halmozunk, majd félbehajtjuk úgy, hogy háromszöget kapjunk. Széleit lenyomkodjuk, majd a két sarkát összenyomjuk. Belefőzzük a levesbe.

leves.jpg

Címkék: főételek

Burgonyás-fokhagymás párna

2014.01.21. 18:31 urbine75

Hozzávalók:

  • 4 dl víz
  • 2 tk. só
  • 2 ek.cukor
  • 3 ek. tejpor
  • 4 dkg olvasztott margarin
  • 5 dkg burgonyapehely
  • 55 dkg liszt
  • 1 cs. szárított élesztő

Bedagasztjuk, kelesztjük. Én kenyérsütő gépbe raktam a hozzávalókat ebben a sorrendben, s a dagasztóprogram
meg is kelesztette. Kinyújtottam kb. 40x40 cm-es négyzetre, felvágtam 5x10 cm-es téglalapokra. Fokhagymás olvasztott margarinnal megkentem, majd félbehajtva tepsibe rakosgattam. Tetejüket is margarinnal kentem le és megszórtam szezámmaggal.

burgonyás.jpg

Címkék: sós aprósütemények falatkák

Ombre torta

2014.01.21. 18:17 urbine75

Cookies-Amerikai csokis keksz

2013.01.20. 16:31 urbine75

Szülinapi csokitorta

2012.10.23. 14:56 urbine75

Hozzávalók:

 

  • Tészta:
  • 8 db tojás
  • 11 ek. kristálycukor
  • 1,3 dl olaj
  • 16 ek. víz
  • 1,5 cs. sütőpor
  • 16 ek. liszt
  • 5 ek. kakaó
  • A krémhez:
  • 1 liter tej
  • 4 csomag főzhető csokis pudingpor
  • 50 dkg Rama margarin
  • 30 dkg cukor
  • 2 ek. kakaópor 

Fondant:

  • 1,5 ek. zselatin
  • 9 ek. víz
  • 1,5 ek. margarin
  • 3 ek. méz
  • 3 ek.étkezési kukoricakeményítő
  • porcukor, amennyit felvesz

Elkészítés:
A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, az olajjal és a vízzel. A liszthez adjuk a sütőport és a kakaóport, majd a krémhez keverjük. A tojások fehérjét habbá varjük, s óvatosan beleforgatjuk a kakaós masszába.
Négyfelé osztva, sütőpapírral bélelt 26 cm-es tortaformába laponként kisütjük.
A krémhez a pudingot a cukorral megfőzzük a tejben, ha kész, tegyünk a pudingra fóliát, hogy ne bőrösödjön meg. Ha kihűlt, ezt kikeverjük, majd hozzákeverjük a margarint és a kakaóport. Fél órára hűtőbe tesszük, majd a lapokat ezzel töltjük meg.
A tetejét és az oldalát 12 dkg margarin és 2 ek. porcukor keverékével kenjük meg. Hűtöbe tesszük 1/2-1 órára, s nyújtható fondanttal bevonjuk. Ha dupla mennyiségű fondant készítünk, a maradékot folpackba csomagolva hűtőben hónapokig tárolhatjuk. Sőt egy keveset ételfestékkel /Wilton/ színezhetünk a díszítéshez. Én levél és virág kiszúróformát használtam. A rózsákat úgy készítettem, hogy 5 kis golyócskát gyúrtam, folpack alatt az ujjammal vékony körökké lapítottam. Az egyiket feltekertem a rózsa közepéhez, a többit felváltva lapogassuk rá.
Ha nagyon csúcsosra sikeredik az alja, egy késsel levághatjuk a felesleget.

tortamar..jpg

 




Címkék: sütemények desszertek torták

Pirított gombás hús tócsnival

2012.07.18. 18:48 urbine75

Hozzávalók 12 főre:

  • 1,5 kg hús
  • 1/2 kg gomba
  • 2 doboz tejföl
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 db csöves paprika
  • 5 gerezd fokhagyma
  • só, bors, pirospaprika
  • 2 ek. mustár
  • 25 dkg bacon

Tócsnihoz:

  • 1,5 kg burgonya
  • 3 db tojás
  • só, bors
  • 5 gerezd fokhagyma
  • liszt
Elkészítés:

A bacont kockára vágva lesütöm, hozzáadom a felaprított vöröshagymát, s megdinsztelem.
A húst belekeverem, ízesítem sóval, borssal, pirospaprikával, fokhagymával, csöves paprikával, mustárral és majdnem puhára főzöm. Közben a gombát apróra vágom és kevés olajon megpirítom. Hozzáadom a húshoz, majd kevés liszttel elkevert 1 doboz tejföllel sűrítem. A tócsnival tálalom.
A tócsnihoz lereszelem a burgonyát, hozzáadom a tojásokat, ízlés szerint fűszerezem és annyi lisztet adok hozzá, hogy palacsinta sűrűségű legyen. 

pala.jpg

Címkék: főételek

Tejszínes mascarpone torta

2012.07.17. 20:03 urbine75

Hozzávalók:

 

  • Tészta:
  • 6 db tojás
  • 8 ek. kristálycukor
  • 1 dl olaj
  • 12 ek. víz
  • 1 cs. sütőpor
  • 12 ek. liszt
  • 4 ek. kakaó

Krém:

  • 500 g mascarpone
  • 1/2 l habtejszín
  • 100 g + 3 ek. porcukor 
  • 8 dkg kristálycukor / lehet barna is/
  • 3 dkg margarin
  • 30 ml tej

Elkészítés:

A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, az olajjal és a vízzel. A liszthez adjuk a sütőport és a kakaóport, majd a krémhez keverjük. A tojások fehérjét habbá varjük, s óvatosan beleforgatjuk a kakaós masszába.
Három felé osztva, sütőpapírral bélelt 26 cm-es tortaformába simítva kisütjük.

A krémhez felverjük a tejszínt a mascarponéval és 3 ek. porcukorral. 
Karamell: egy lábasban a kristálycukrot felolvasztjuk a vajjal, aranybarnára pirítjuk. Félrehúzzuk, hozzáadjuk a meleg tejet és a maradék porcukrot.

A lapokat megkenjük a krémmel. Tetejére is krém kerül, majd rácsurgatjuk a karamellt.

 

 

 

 

 

Címkék: sütemények desszertek torták

Kinder pingui

2012.04.23. 20:04 urbine75

 Piskóta hozzávalói:

  • 1 db tojás
  • 25 dkg kristálycukor
  • 5 dkg margarin
  • 1/4 l tej 
  • 4 dkg kakaó
  • 25 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor

 Krém hozzávalói:

  • 4 dl habtejszín /Hulala/
  • 1 cs. /25 g/ étkezési zselatin
  • 2 dl tej
  • 3 cs. vaníliás cukor
  • 1 ek. kristálycukor
  • 2 ek. méz
  • közepébe és a tetejére 20 dkg tortabevonó

Elkészítés: A tojást kikeverjük a cukorral és a margarinnal. A liszthez hozzákeverjük a kakaóport és a sütőport. Ezt a tejjel felváltva a margarinos masszához adjuk. Jól összedolgozzuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe /kb.35x35 cm/ öntjük. Közepes hőfokon kisütjük, majd kettévágjuk.

A krémhez a tejet felforraljuk a cukorral, vaníliás cukorral, mézzel és a zselatinnal. A tejszínt habbá verjük, s hozzákeverjük a langyosra hűlt tejet.
A krém felét rákenjük az egyik tésztalapra, majd a kevés tejjel és margarinnal olvasztott csokoládét rácsurgatjuk, elsimítjuk. A maradék krémet rákenjük, rátesszük a másik lapot
és lekenjük a maradék csokival.
Megjegyzés:a krémet gyorsan kell a tésztára kenni, mert ahogy hűl hamar dermed és nehéz elsimítani a tésztán.


 

Címkék: sütemények desszertek torták

Cupcake répatorta tésztájából

2012.04.02. 18:45 urbine75

Kínai zöldséges tészta csirkehússal

2011.10.01. 19:11 urbine75
süti beállítások módosítása